Menü Bezárás

Család és Közösségvédelem szakműhely

A Család- és közösségvédelem szakműhely az egyik legfontosabb, „alap” szakműhely a Tudatos társadalomban. Hiszen a társadalom alapja a család. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyermekeinknek megmutassuk a mai kor zűrzavaros létnapjaiban is egy archaikus kor mintájára épült bensőséges családi élet lehetőségeit.

Jól tudjuk, hogy a gyerekek leginkább úgy szívják magukba a tudást, hogy szüleiket, nagyszüleiket, közeli és tágabb családjukban, közösségükben élő felnőtteket figyelik, lényegében leutánozzák. Éppen ezért kiemelten nagy szerepet kap a mai felnőtt magyar társadalom abban, hogy jó példát mutasson a jövő nemzedéknek. Hiszen, amit mi most elkezdünk, ők fogják befejezni, tovább vinni. Gyermekeinknek meg kell mutatni őseink hagyatékát. Újra kell ébreszteni az ősi tudást. Összefogásra, együttműködésre nevelni őket, felébreszteni bennük az egymás iránti felelősséget. Így bármikor biztonságban érezhetik magukat, tudják, érzik, hogy szükség esetén támogatásban, védelemben részesülnek.
Manapság már nem „divat” a nagy család, sőt rengeteg csonka családot látunk. A feladatunk az, hogy megtanítsuk, hogy úja higgyenek az elfeledett értékekben, és hogy igenis fontos, hogy a családok, akár több generáció is együtt éljen, és valódi értékekre tanítsa a felnövő generációt. S amennyiben a gyermekek csonka családban, mint „egykék”  kénytelenek felnőni, akkor is mutassunk jó példát, és vonjuk be a tudatos társadalomba, ahol bár rokoni kötelék nincs, de mégis úgy élhetnek, működhetnek, mint egy igazi nagy családban, békében, szeretetben, munkamegosztásban. Ami bennük több, oda tudják adni másnak, ami bennük hiány, megkapják mástól.
Ahhoz, hogy valódi változást lehessen elérni, mindenképpen működő közösségeket kell létrehozni, ahol nincs igazán alá-fölé rendelési viszony, mindenkinek megvan a maga feladata, és mégis mindenki együttműködik. Ahol mindenki érzi, hogy igazán számít, ahol sosem vagy egyedül. Ahol számíthatunk egymásra, tanulhatunk egymástól, s folyamatosan segítjük egymást mindenben.
Kiemelten fontos, hogy ebben a nagy családban, minden kis család otthon érezze magát, és tudatában legyen annak, hogy igenis fontos tagja a társadalmunknak. Számíthat a többiekre és a többiek is számíthatnak rá. Különféle mesterségeket tanulhatnak egymástól, úgy ahogy régen.

Feladataink a következők: A Család és közösségvédelmi szakműhelyben kutatást végzünk a régi szerves társadalmak működéséről, hogy beépítsük a működésünkbe. Nagyanyáink világát felidézzük és tanulmány tárgyává tesszük, hogy a fiatalabbakkal is megoszthassuk, akiknek nem volt szerencséjük megélni azokat a boldogabb időket.
Közösen feltérképezzük az egyének és a családok társadalomban betöltött helyét, szerepét, a családi kapcsolatok belső rendszerét, a családokat közvetlenül érintő folyamatokat a mai magyar társadalomban.
Gyermekeinket megvédjük!
Több olyan programot is szervezünk a Civil MultiMédia szakműhellyel karöltve, ahol a gyermekeink olyan kulturális és szórakozási lehetőséghez jutnak, amelyek a valódi értékeket képviselik. Sokat segíthet ebben az Oktatás- Nevelés szakműhely is.

A nőknek olyan programlehetőségeket kínálunk (az Egészségügyi szakműhellyel karöltve) ahol valódi segítséget kapnak a közösségünk más tagjaitól, ahol érezhetik, hogy nincsenek egyedül!

A család és közösségvédelmi szakműhely szervesen kapcsolódik a TT összes szakműhelyéhez – hiszen a család és a közösség a szerves társadalom működésének az alapjai.

Javaslatok, vitaanyagok itt!

1+
Posted in Szakműhelyek

További bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük