Menü Bezárás

Elköteleződés és szakralitás

Pont ezen az ajtón léptem be, mikor csatlakoztam, erről ment a vita.

Mindig is sajátos elképzelésem volt ezekről a dolgokról, szakralitás, spiritualitás.

Nálam ez ott kezdődik, hogy az ilyen ember szavának súlya van, meg aláírásának nyoma van nemcsak a papíron, hanem szakrálisan magában, a lelkében. Nekem például teljesen mindegy, hogy ez sámán dobok pergése közben, vagy egy dohos pincében történik ebből a szempontból.

A dohos pince is szakrális térré változik, ha olyan emberek töltik meg a teret.

Nekem már az is szakralitás, hogy a biorobotok közt maradtak EMBEREK is!

Szerintem, eleve ez a rendszer, úgy működik, mint az Életvirága, az elég szakrális, szerintem.

Azt simán el tudtam volna képzelni, hogy egy-egy tábori nap ilyen programmal zárul, ami lélekben erősíti az összetartozást, de a kertet attól még fel kell kapálni!

Aki belépett a Közösségbe, vajon tudja-e, hogy nem petíciót írt alá, hanem a Cselekvési Tervet. Lehet, hogy az nincs eléggé domborítva, hogy a saját cselekvési tervedet írod alá a közösség hozta szellemiségben!

Elvileg mindenki elkötelezte magát a változás építése mellett. A változást, azt társadalmi méretekben gondoljuk, oly módon, hogy építünk egy nekünk megfelelő társadalmat.

Olyat még nem hallottam a kifogások közt, hogy valaki azért nem jön pl. a találkozóra, mert előadást tart valahol az érdeklődőknek, de millió kifogás van abból az életből, amit átalakítani készülünk, és nem mellesleg aláírtuk, hogy IGEN, ezt akarjuk! Sőt, úgy akarjuk, hogy ne egy hatalom mondja meg, hogy mihez alkalmazkodjunk, hanem saját életünkben és az ország sorsában is önálló döntéseink legyenek!

Azt látom, hogy sokkal több a cselekvési terv a végtelenségig leszólt társadalomban való lét működtetéséhez, mint a hőn áhított emberléptékű társadalom lendületbe hozásához.

Mert az rendben, hogy fél lábbal még benne áll mindenki a fennálló társadalomban, és azt is csinálni kell, de ha a másikat meg nem kezded hasonló gőzzel építeni, akkor örökre ott maradsz a mezsgyén!

Annál még az is jobb, ha szépen visszakullogunk a hétköznapokba, belátva, hogy éretlenek vagyunk, és sokkal több és mélyebb a kötődésünk a készételekhez, mint a saját készítésűhöz!

Szerintem, ez egy mély szakrális döntés bárki részéről!

„Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a Hunok és Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint”.

 

Tokmak Karaul

2+
Posted in Tagjainktól / Jegyzetek, írások

További bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük