Menü Bezárás

MILYEN VÁLTOZÁST HOZHAT AZ ÉLETFORMÁNKBAN A VÍRUSVÁLSÁG?

 

2020. március 9. hétfő, 15:55
A legnehezebb azt belátni és kimondani, hogy ami most történik, nem világvége, hanem egy jobb, új világ kezdete. Milyen jövőkép rajzolódik ki a járványból?

Feltehetőleg mindenkinek van olyan ismerőse, akivel megtörtént, hogy egy potenciálisan halálos kimenetelű betegség vagy baleset miatt megváltozott az élete: addig nagykanállal habzsolta az életből mindazt, amiről a betegsége alatt egyszerre kiderült számára mennyire hiábavaló és utána már egészen más ember lett, mást tartott fontosnak az életben – a teljes gyógyulás után már nem ott folytatta, ahol abbahagyta.

 

Ezt a jelenséget nemcsak egyének életében lehet megfigyelni, hanem a mostani víruspánik jó esetben valami ehhez hasonló kollektív életmódváltást hozhat számunkra. Bár a gyökeres váltásért jellemzően súlyos árat kell fizetni ilyen esetekben nemcsak a betegségen áteső egyénnek, hanem a közösségeknek is.

 

Nincs mese, választ kell keresni az embereket pánikba taszító kérdésekre

 

Itt most nem a témában megjelenő rengeteg írás, poszt és komment tipikus témáira fogok koncentrálni, hanem inkább azokra a sorskérdésekre, amelyek egyre több emberben feltörnek ugyan, de jobbára ma még megfogalmazni is félünk ezeket – pedig a pánikot igazán csak azzal kerülhetjük el, ha a legmélyebb szorongást ébresztő kérdéseket végre kimondjuk és lehetséges válaszokat keresünk rájuk.

 

A világon sehol sem közölték az illetékesek, hogy a karanténba kerülő sokmillió emberre pontosan mi vár és meddig tart ez az állapot Vuhanban, Lombardiában vagy bárhol. Azt még kevésbé lehet hivatalos tájékoztatásokból tudni, hogy tőzsdepánik, a zuhanó tőzsdeindexek, illetve a leálló kínai és olasz üzemek, a nemzetközi áru- és személyszállítás visszaesése miatt egyre nagyobb eséllyel bekövetkező globális gazdasági krach mekkora lehet, hova vezethet és meddig tarthat. Mivel a Covid-19 halálozási rátája nem olyan extrém magas, mint az eboláé, az emberek nemcsak a biológiai túlélésük miatt aggódnak, hanem a gazdasági túlélés miatt is, mert

 

egyelőre senki nem tudja ma megmondani, hogy a karanténba kerülő milliók miből fognak élni, milyen fizetést vagy táppénzt kaphatnak egy várhatóan elhúzódó válságban.

 

Szombat óta Észak-Olaszország nagy részén mintegy 16 millió ember vesztegzár alá került. Akinek élnek ott ismerősei, azok nemcsak a hírekből, hanem tőlük is hallhatják, milyen drámai életmódváltást hoz a karantén. Eleinte két nagy táborra oszlottak a reakciók: az egyik tábor bepánikolt és kezdték felvásárolni a lisztet, maszkokat és kézfertőtlenítőket, a másik tábor kigúnyolta őket, főként azzal érvelve, hogy „az influenzának is több áldozata van évente a koronavírusnál”.

 

Valójában a gúnyolódók egy része is félhetett nyíltan kimondani, akár magának is bevallani, milyen alapjában új fenyegetést érzékelt – egyszóval sokan a pániktól is pánikolva próbálták bagatellizálni a dolgot, amíg csak lehetett. Mára már a hivatalos kommunikáció szerint sem pánikkeltésről van szó, hanem mindenki számára kötelező óvintézkedésekről és az ésszerűség határain belül a tartós élelmiszerek bevásárlása is erősen ajánlottá vált.

 

Nem azért nem lett igazuk a gúnyolódóknak, a „józan ész” táborának, mert téves adatokra hivatkoztak volna: az influenzának valóban több áldozata szokott lenni évente, mint ahányan akár Vuhanban eddig (!) belehaltak az új járványba. Viszont azt nem értették meg, hogy mi a nagyon is reális oka, hogy ennyien és ennyire pánikszerűen „túlreagálják” a dolgot. Mert a víruspánik tétje kezdettől jóval több pusztán járványveszélynél, sokkal inkább a klímapánik folytatása, amit ma látunk magunk körül.

 

A víruspánik a klímapánik folytatása, ami sokkal közelebb hozta a jóléti modell végét

 

Talán emlékszünk még, hogy február elejéig a klímapánik trónolt vezető helyen a hírekben, amíg a koronavírus felül nem írta. Lényegében a helyére kerülve a Covid 19 tíz-húsz évvel előrehozta a vég kezdetének feltételezett időpontját a közbeszédben. A klímapánik akkor állt be, mikor emberek százmilliói kezdtek szembenézni azzal, hogy a bolygófogyasztói társadalom „jóléti” modellje már az ő életükben globális csődhöz és katasztrófákhoz vezet.

 

Ami korábban a távoli utókor, az unokák és talán a gyerekek problémájának tűnt, arról kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy már akár tíz-húsz éves távlatban bekövetkezik. A járvány azonban jóval közelebb hozta ezt a válsághorizontot és ma az emberek tömegesen döbbennek rá, hogy akár pár héten vagy hónapon belül hosszabb időre (talán végleg) búcsút kell mondaniuk megszokott fogyasztói életmódjuknak.

 

Ráadásul ez a pánik így már végképp önbeteljesítő jóslatként kezd működni a tőzsdéken és a piacokon, bedöntve az amúgy is gyenge lábakon álló, mesterséges (spekulatívtőke-vezérelt) gazdasági pozíciókat. Egyre reálisabb tehát egy olyan globális gazdasági krach bekövetkezése, ami után legalábbis kétes, hogy sikerül-e belátható időn belül újraindítani ugyanazt a jóléti fogyasztói modellt, a globális kapitlizmus mai rendszerét. Meg ideje azzal is szembenézni végre, hogy egyáltalán minek újraindítani, ha ennyire káros a jövőnkre, a környezetünkre és ennyire nem vezet sehova.

 

Covid-19 fedőnévvel valójában a mai globális kapitalizmus összeomlásáról beszélünk

 

A Covid-19 összességében annak a mély válságnak a fedőneve, amiben a jóléti fogyasztói társadalom rendszere eddigi globális formájában vélhetőleg felbomlik és legalábbis bizonytalanná válik további sorsa.

 

Nem tűnik ugyan valószínűnek, hogy ebbe a járványba akár emberek milliárdjainak kellene belehalnia, de az egészségügyi rendszer már a világ egyik legfejlettebb régiójában, itt a közeli Lombardiában is az összeomlás küszöbére került az esetszám növekedésével. Pontosan azért rendeltek el karantént 16 millió embernek, hogy lassítsák a járvány terjedését és időt nyerjenek.

 

Olyan ez, mint mikor hekkerek túlterheléses támadással bénítanak le mondjuk egy hatósági honlapot. Csak ugye az nem szokott emberek ezreinek életébe kerülni. Viszont jelen esetben, ha már nem elég a lélegeztetőgép-kapacitás, a halálozási ráta drámaian nőhet még a fiatalabb fertőzöttek esetében is.

 

Nagyon nem mindegy hogyan számoljuk a halálozási rátát

 

Eleve nagyon vitatható az a számítási metodika, ami alapján általában 2-3 százalékra teszik világszerte a halálozási rátát, mert nem a lezárt esetek (halottak/gyógyultak) arányaként számolják, hanem a fertőzöttek számát veszik alapul, pedig ezeknél még egyáltalán nem tudjuk, milyen kimenetelű lesz a dolog. A londoni Imperial College jelentése a vuhani rátát alaposabb számítási metódus esetén 18 százalékra hozta ki (!), de bárhol alsó hangon 10 százalék felé mehet az egészségügyi rendszer túlterhelése után – az pedig az influenza halálozási rátájának százszorosa.

 

Nem beszélve arról, hogy az influenza tényleg szinte kizárólag idős és amúgy is súlyos betegségben szenvedő szervezetekre jelent halálos veszélyt, a Covid-19 azonban makkegészséges fiatalokkal is elbánt sok esetben. Tévesen terjed az a nézet, hogy csak idős és beteg emberek halhatnak bele. A pánik egyik fő forrása, hogy szinte semmi biztosat nem tudunk róla. Még gyógyultnak nyilvánított betegekkel is megtörtént, hogy hirtelen visszaestek és mégis belehaltak pár nappal később – ami vélhetőleg annak tulajdonítható, hogy nem alakultak ki bennük antitestek, vagy csupán egy korábbi koronavírus-törzsre nézve gyógyultak meg, az újabb, mutált változat azonban fatálisnak bizonyult számukra.

 

A sanghaji Pasteur-intézet L és S törzseket különböztet meg és szerintük a később kifejlődött változat sokkal hatékonyabban fertőz, ráadásul a következményei is súlyosabbak. Ugyanakkor több helyen már eredményesen használtak súlyos koronavírusos esetek kezelésére egy már törzskönyvezett, általánosan elérhető malária elleni hatóanyagot, a klorokint. Ami azért jó hír, mert a jelenleg kísérleti fázisban jó eredményekkel kecsegtető vakcinák klinikai tesztelése még hosszú hónapokig tartana, a klorokin viszont már most rendelkezésre áll.

 

A vírus mint pánikmém már szinte mindenkit megfertőzött

 

Ha tisztán racionális magyarázatokat keresünk, nem tűnik logikusnak a koronavírus által kiváltott pánik mértéke a hivatalosnál magasabb halálozási ráták ellenére sem. Csupán részben magyarázza az emberek reakcióját az is, hogy valóban félelmetes új elem az, hogy milyen alattomosan terjed, milyen hosszú lehet a lappangása (akár a két hetet is meghaladhatja). Logikusabb magyarázatnak tűnik a globális médiafelhajtás és az, hogy a neten virálisan terjednek a pánikmémek.

 

Ezen a fronton sajnos már minden jel szerint elvesztettük a küzdelmet: a koronavírus mint mém lebírta kultúránk immunrendszerét. Korábban a migránshisztéria esetében is láttuk, milyen védtelen a legtöbb ember tudata és a közbeszéd az agresszív virális mémtámadásokkal szemben.

 

Le kéne vonni a konzekvenciákat és sürgősen változtatni kellene a kommunikációs platformjaink működési rendszerén. Ma akármilyen agresszív mémvírussal be lehet pánikoltatni emberek százmillióit – a jelenlegi tájékoztatási és kommunikációs platformjainkon ez ellen semmilyen hatékony védelem nincs. Az (ál)közösségi média platformok ünnepélyes ígéretei, hogy kiszűrik az álhíreket, a maszkkal üzérkedő hirdetéseket, stb. leginkább a jelenlegi hazugság-mátrix integráns részei, azaz ezeket is bölcsebb fake news kategóriába sorolnunk.

 

Azonban a víruspánik virális terjedése a neten csupán tünet, voltaképpeni oka és valódi háttere inkább az, hogy az emberek már nem bíznak abban, hogy folytatható eddigi életformánk – és ebben igazuk van. Azért pánikolnak annyian, mert nem látnak reális kiutat, kézzelfogható alternatívát. Tudjuk, hogy az embereket egyébként milyen könnyű manipulálni, félelmeket generálva megvezetni (ahogy a migránspropaganda megmutatta), de ebben az esetben megalapozottak az emberek félelmei, sőt:

 

kimondottan pozitív jel, hogy újraéled bennünk az életösztön, amit évtizedek óta elaltatott az öröknek hitt fogyasztói jólét totálisan hamis biztonságérzete, hogy életünket és jólétünket a világon semmilyen veszély nem fenyegeti.

 

Ez a hamis (virtuális) mátrix-létbiztonság érzet evolúciós csapda, evolúciós zsákutca volt, ami miatt az újabb generációk biológiailag egyre életképtelenebb életformában nőttek fel, a biológiai túléléshez szükséges minimális tudást sem sajátították el. Ünnepeltük a „digitális bennszülöttként” felnövő újabb nemzedéket, elfelejtve azt, hogy az evolúciós szelekció szempontjából ezek a gyerekek, illetve fiatalok egyúttal evolúciós kinnszülöttek – bármiféle természeti adaptációra gyakorlatilag alkalmatlanná váló egyedek. Wifi, net és áram nélkül szó szerint leáll az életük, viszonylag hamar biológiai értelemben is. Nem sokkal jobbak azonban a nagyvárosi életformára, fogyasztói jólétre szocializált felnőttek és középkorúak túlélési és adaptációs képességei sem.

 

Ki kell lépnünk a virtualizált életformánk buborékából és újra szembe kell néznünk biológiai létünk szükségleteivel és azzal, hogy a jövőben milyen formában tudjuk ezeket kielégíteni. A Facebook alapítói sem lájkokkal táplálkoznak reggel, délben és este. Ha nem jutnak vízhez, hiába nézik milliók „live”-ban a halálukat, az bizony nemcsak virtuálisan megy végbe, hanem az évtizedek óta elfeledett természeti valóságunkban is, ahova sürgősen vissza kell térnünk ebből a keménydrogos nettripből, amivé az online létformánk vált. Ezt első körben nehezíteni fogja, hogy a karanténban még inkább bezárkóznak az emberek a virtuális világba és még inkább azonosulni fognak online avatarjukkal, de attól még a hosszabb távú evolúciós feladat ezzel pont ellentétes!

 

Súlyos tévedés ma kigúnyolni azokat az embereket, akik aktívan keresik az alkalmazkodási lehetőségeket és felkészülnek az elhúzódó válsághelyzetre. Nemcsak azért, mert az ő jövőképük objektíve reálisabb, hanem legalább ennyire téves a magatartásuk elítélése etikai és evolúciós szempontból, mivel sürgősen újra kell tanulnunk az ember évezredek alatt kialakult adaptációs képességeit és ennek motorját, az életösztönt meg kell tanulnunk újra úgy beindítani, hogy ne üresjáratban pörögjön túl bennünk (pánik üzemmódban), hanem motiváló erőként hajtson minket valamilyen jó irányba.

 

A pánik megbénítja a cselekvőképességünket és a logikus gondolkodást, amire pedig éppen éles helyzetekben van a legnagyobb szükség! Ráadásul a félelem az immunrendszert is gyengíti, ami most nem a legjobb opció. Persze a bagatellizálás is egyre inkább ön- és közveszélyes magatartás. A ma legáltalánosabban megfigyelhető két emberi reakciótípus tehát tévútnak bizonyul. Egyedül a fokozott éberség és óvatosság bizonyul célszerűnek a vészhelyzetekben.

 

A legnehezebb azt belátni és kimondani, hogy ami most történik, nem világvége, hanem egy jobb, új világ kezdete

 

Talán a legnehezebb rész a szembenézésben az, hogy a földi élet szempontjából nézve a Covid-19 akár Nobel-békedíjat is kaphatna, mert pár hét alatt elérte majdnem mindazokat a drákói változtatásokat, amit a hosszabb távú túlélés megkövetelt volna: kezdve a széndioxid-kibocsátás jelentős lecsökkentésével Kínában és a „fejlett világ” egyre nagyobb részén (a visszaeső tömeges távolsági szállítás és közlekedés miatt).

 

Egyes városok lakói évtizedek óta nem láttak kék eget a szmog miatt és most olyan tiszta lett a levegő, hogy egyes vélemények szerint a járvány mérlege összességében pozitív lehet, ha a végelszámolásnál jóval kevesebb áldozata lesz, mint amennyi áldozatot szed egyébként a legszennyeződés „alapjáraton”, amikor „pörög” a gazdaság!

 

Rettenetes kimondani, de attól még igaz marad, hogy ez a médiában halálos veszélyként leírt vírus valójában hosszabb távon és globálisan, illetve a nagyobb közösségekre nézve az élet esélyét hozza vissza számunkra, a földi élet túlélési esélyeit nemhogy drámaian csökkentené, de valósággal megmentheti a világot a globális fogyasztó modell pusztításától. Ez azért rettenetes paradoxon morális szempontból, mert a történetnek mi, emberek nem a pozitív, hanem inkább negatív hősei vagyunk egyelőre. Nem a mi bölcs önkorlátozásunk hoz megoldási keretet, hanem egy vírus beavatkozása és az emberi pánikreakciók önbeteljesítő jóslatai.

 

Nem vagyunk képesek még most sem nevükön nevezni a valódi problémákat és azokat gyökeresen orvosolni, hanem elszenvedjük csupán a bioszféra immunrendszere által beindított gyógyulási folyamatokat (klímaválság, Covid-19, stb.). Márpedig, attól szenved leginkább az ember, amit nem tud elfogadni, amivel szemben próbálna ellenállni, még akkor is, mikor már a sors szükségszerűségként nyilvánul meg.

 

Ideje lenne sztoikussá válnunk. A mai kor válságára ugyanaz a legjobb világnézeti válasz, ami a Római Birodalom összeomlása idején elterjedő világnézeti válasz volt: a sztoikus filozófia.

 

Azért olyan divatosak ma a keleti fatalizmus-filozófiák és valláspótlékok, mert a nyugati ember nem ismeri eléggé saját kultúráját, amiben ugyanúgy találhatna választ a sorskérdéseire. Esetünkben a sztoikus világnézetben, mely a világvégének vélt civilizációváltások filozófiai modellje. A világvége pánikra adható világnézeti válaszokról és az etikailag (azaz végső soron minden szempontból) lehető leghelyesebb magatartásformáról már részletesebben írtam a klímapánik kapcsán.

 

Emberek tízmilliói fognak hamarosan rádöbbenni karanténba kerülve, hogy az emberi élet nem csupán munkából és szórakozásból áll. Mi több: amit a ma uralkodó gazdasági modellben munkának neveznek és legfőbb értékteremtőként tartják számon, arról most szépen kiderül, hogy ökológiailag mennyi káros következménnyel jár és mennyire felesleges, mennyire nem fenntartható. Mert ugye ezen a bolygón hosszabb távon gazdaságilag sem fenntartható, ami ökológiailag nem az.

 

Mi a legsürgetőbb teendő most a helyi közösségek számára?

 

Valójában mindannak sürgős megszervezésére kényszerít a vírusválság fenyegetése, amin amúgy is gyökeresen változtatnunk kellett volna, csak most hónapok alatt kényszerülünk meglépni mindazt, amit évek vagy évtizedek alatt kellett volna.

 

Abszurd, hogy a Föld másik végéből szállítsunk napi szükségleteinkhez is mindenféle terméket és az emberiség történetében példátlan kiszolgáltatott rendszert hozott ezzel létre a globalizáció. Mert ha a multik által távoli országokba kiszervezett termelés vagy akár csak a távolsági szállítás leáll, illetve drámaian lecsökken (ami már folyamatban van!), akkor sokkal komolyabb hiánytünetek jelenhetnek meg az ellátásban, mint ami valaha előfordult az egykori szocialista hiánygazdaságban, amikor néha egyes termékkategóriák akár hónapokig hiánycikknek számítottak.

 

Ideje szembenézni a pőre ténnyel:

 

ha a járvány miatt leáll a globalizált termelési-szállítási rendszer, és ez rákényszeríti az egyes országokat, hogy újra helyi-régiós alapon szervezzék meg az alapellátást, az valójában nem tragikusan rossz esemény, hanem inkább szükséges jó,

 

egyfajta gyógyulás és az organikus, természetes rend helyreállása. Legfeljebb az benne a szomorú, hogy nem bölcs önkorlátozással jutunk el a megoldáshoz, hanem egy vírus kényszeríti ki… illetve az átállás olyan drámai lehet, hogy az akár sikerességét is kockára teheti. Ezért a felelősség azokat a multikat és politikai-jogi-ideológiai kiszolgálóikat terheli, akik kialakították a mai globális gazdasági függőség állapotát és olyan mértékűvé tették, hogy magát az átállást és a túlélés esélyeit is fenyegeti.

 

A mai nappal nyilvánvalóvá lett tőzsdei és gazdasági krach miatt sürgősen ki kell venni az irányítást a bankok és a nagyvállalatok kezéből (amit már amúgy is rég meg kellett volna tenni), elsősorban a létfontosságú helyi vállalkozások megmentése érdekében, hogy a hiteleik vagy adókötelezettségeik miatt ne kerüljenek csődbe. Az adószabályokat és a hitelszerződéseket azonnal felül kell vizsgálni. Általában a pénzügyi és gazdasági prioritások helyére az irányításban mindenhol a létfenntartás megszervezésének, a túlélés biztosításának kell kerülnie, mégpedig minden esetben a helyi, organikus megoldásokat kell támogatni a központosított, távirányított konstrukciók helyett. Helyi és régiós élelem-, víz- és energiaellátást a távolból szállított helyett!

 

Az ok kézenfekvő: minél nagyobb arányban tudjuk helyben megoldani az ellátást legalább minimális szinten (nem jóléti szinten!), annál több lábon áll és biztosabban működik az egész rendszer országosan is. Ha helyben hiány keletkezik, még mindig lehetne távolabbról segítséget keresni, de ha eleve minden (élelem, víz, energia) távolról jön és a központi ellátás összeomlik vagy megbízhatatlanná válik, akkor nincs alternatív helyi megoldás – ami sajnos a mai központosított működésmód alapvető jellemzője.

 

Az alapnak mától annak kell lennie, hogy vészhelyzetekben még kevésbé lehet szőnyeg alá söpörni a legsúlyosabb kérdéseket, sőt: bátran fel kell tenni és közös válaszokat keresni helyi-régiós szinten, ha nem akarunk úgy járni, mint a vuhani városvezetés, akik a végsőkig próbálták tagadni a járvány terjedését, amivel sokkal súlyosabb helyzetet idéztek elő, mintha időben és érdemben beismerik, hogy mi történik, hogy baromi nehéz lesz és csak közös erővel, gyökeres életmódváltással van esélyünk túlélni.

 

A Covid-19 leckéjét azért érdemes SOS megtanulnunk és okulni belőle, mert ugyanez lesz jó eséllyel az előttünk álló évtized és talán az évszázad mottója is. Akkor is, ha a Covid-19 ellen holnap találnak egy tökéletes gyógyírt és pár nap múlva már senki sem foglalkozik a járvánnyal, mert akkor más formákban (klímaválság, a termőtalajok pusztulása, vízválság) fog jelentkezni ugyanaz a problematika: a jelenlegi globális fogyasztói modell akut fenntarthatatlansága.

Forrás itt!

Kardos Gábor filozófus, borkereskedő. Olvass még tőle!

2+
Posted in Figyelő

További bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük