Menü Bezárás

Mítoszok – Nimród, Hunor-Magor

A MAGYARSÁG EREDETE

Mítoszok világa -Nimród, Hunor-Magor

 

 

Akár az özönvíz témakörébe is tartozhatna a Nimród-származáselmélet, de mivel annál időben jóval tágabb jelentőségű, ezért különálló fejezetként foglalkozunk vele. A Nimród-hagyomány, a Turul-ház alapítása a mitológia homályába vész. A legendák, az ősi krónikák és a szájhagyomány szerint az uralkodóház egészen Nimródig, (Ménróth, Nimrud) az Özönvíz utáni világ első királyáig vezethető vissza. Nimród történetének talán eddigi legpontosabb összefoglalóját Marton Veronika tanulmány-sorozatából ismerhetjük meg, melyet a következőkben idézzük (kivonatos jelleggel):
I. rész.
“Minden nemzet létének alapja az eredetéig visszanyúló, vallásos kegyelettel őrzött és ápolt nemzeti öntudat. A hagyományok lekicsinylése és az intézményesen sugallt primitív gyökértelenség a nemzet pusztulásához vezet. Ennek egyik szomorú megnyilvánulása, hogy a hivatalosított történetírás a magyar krónikákat a mesék világába sorolja, a krónikaírók fantáziájának tudja be, hiszen nem egyezik nagyjából a kiegyezés óta tanított akadémista ismeretekkel.
A latin nyelvű magyar krónikák és az ókori írások meglepő módon azt sugallják, hogy a magyarság nagyon-nagyon régi nép. A régiséget igazolja a Képes Krónika leszármazási táblája, Álmos és Árpád őseinek felsorolása. Népünk eredete a szkítákon, a pártusokon és a sumirokon keresztül a Vízözönig nyúlik vissza, s az ősapák sorában van Nimród, Noé leszármazottja.
A krónikás Kézai szerint Nimród, a vízözöni bárkaépítő Noé dédunokája „volt a hunok, a magyarok ősapja”, aki „a nyelvek összezavarodása után Havilah[1] földjére költözött, amit most Perzsiának neveznek, és itt két fiat nemzett Enéh nevű feleségének, az egyiket Hunornak, a másikat pedig Magornak nevezték…” Hasonlóképp vélekedik a magyarok eredetéről a török szultán sztambuli könyvtárából regényes módon Magyarországra került török nyelvű krónika, a Tarihi Üngürüsz (A magyarok története). Egyúttal utal a magyarság pártus kapcsolataira: Megnevezi a Nimródfiaknak, Hunornak és Magornak, a magyarok és a hunok ősének perzsiai lakhelyét, Adzsem tartományt, amely valójában azonos az ókori Parthava és Ária tartománnyal, a pártusok őshazájával. A sors iróniája, hogy a magyarság sokkal inkább árjább, mit más, magát árjának tartó nép.
A fentiekkel ellentétben a bécsi Képes-, és nyomában Thuróczy-krónika nem Kusfia Nimródot, hanem Jáfetot, Noé harmadik fiát tartja a magyarok és a hunok ősének.
E két különböző vélemény nem okvetlenül jelenti a magyarok eredetét illetően a krónikaírók bizonytalanságát, hiszen még a rendelkezésükre állhatott a pontos ismereteket tartalmazó ősgeszta, hanem azt, hogy erősen csúsztattak. Bizonyára jó okuk volt, hogy a magyarság ősapjának Jáfetot tartsák.
A miértre Nimród származása adja meg a választ.
Az Ószövetség első öt könyvét, a Pentateuchust, a zsidók Tóráját a keresztény és a zsidó hagyomány Mózes könyveiként említi, mivel őt tartották a szerzőnek. Az I. könyv a világ teremtését, a Vízözönt, vagyis Noé történetét írja le: Noé az özönvíz előtt 500 esztendős korában nemzé Sémet, Khámot és Jáfetet. A három fiú leszármazottjait a Szent Biblia aprólékosan, név szerint említi. A III-IV fejezettől, azaz Sém leszármazottja, Jákob felbukkanásától kezdődően a zsidók történetétéről szól, de előtte sokat elárul Khám (és Jáfet) családjáról is.
Noéfia Khámnak négy fia volt: Kus, Mizraim, Put és Kánaán. Kus visszatérvén Etiópiából Shinear (Sumer) földjén telepedett le. Mizraim volt az egyiptomiak ősapja, Put az indiaiakhoz kötődött, Kánaán utódai Kánaánt, a Földközi-tenger termékeny keleti partvidékét népesítették be.
Kusnak öt nagyobb fia, Széba, Havilah, Szabthah, Rahmah, Szabtékah után minden bizonnyal másik anyától hatodikként született Nimród, a Kárpát-medencei magyarság ősapja.
E nevek nem egyéneket, hanem népősöket, népeket jelölnek. Kivételként Nimródot szokták említeni, mondván a neve személynév, nem népet jelöl. Első látásra valóban úgy tűnik, mégis Nimród, ha nem is a saját nevén, de a hunok és a magyarok ősapja volt. A krónikáink ebbéli megállapítását a mai, hivatalosított történelemtudomány a mesék birodalmába száműzte.
(…)
A krónikaíró szerzetesek a magyarság lehetséges őseként említik ugyan Nimródot, de sietve hozzáteszik, hogy inkább Jafet két fia, Gomer/Góg vagy Magóg valamelyike a magyarság őse. Észrevehették, hogy Nimród, a „hatalmas vadász az Úr előtt” elátkozott család tagja, s ez nemigen vetne jó fényt a magyarságra, ezért változtathatták meg a történetét, és Gomert és Magógot, Jáfet fiait tették meg a hunok és a magyarok ősapjának.
Hazánkat, a Kárpátok övezte földet a középkorban „tejjel mézzel folyó Pannóniá”-nak hívták. Minden van itt, ami szem-szájnak ingere: gazdag a földje, könnyen védhető a határa, kellemes az éghajlata, népe törvénytisztelő és szorgalmas. Vajon utoléri a kánaániták sorsa?
Noé átka Kánaánt és a népét nem sújtotta. Nimródot kikerülte az átok, nem volt rovott múltú, méltán említik a magyar krónikák Nemrótként. E név jelentése nem rótt.
Ám Nimródra némi kedvezőtlen fényt vethetett, hogy elátkozott család rokona volt. Így őt is utólérte a sorsa. Bűne a toronyépítés és a nyelvek összezavarodása volt.
A Biblia a történelemelőtti és az ókori közel-keleti népek hagyományait, megmaradt történeteit erősen szűri. Meg sem említi, hogy némely nép Nimródot istenként tisztelte, arról sem szól, mi történt vele a nyelvek összezavarodása után, s voltak-e utódai…? Az sem került bele az Ószövetségbe, miként lett koronás uralkodó.
Még a nyelvek összezavarodása előtt Khám fiai „Nembrothot (Nimródot) fejedelmüknek választották”. Kusfia Nimród a Kaukázustól délre, és az afrikai Etiópiában élt toldalékoló nyelven beszélő kusita nép sarja volt. Ismereteink szerint Etiópia Afrikában van, de a régiségben etiópoknak nevezték Medea és Elam hegyeiben, továbbá a Babilóniában lakó kassukat v. kossaiakat, azaz a kusitákat. Berossos szerint a kusita eredetű arábiainak nevezett V. dinasztiának, ugyanaz volt a felségterülete, mint Nimródé. A Biblia az ázsiai és az afrikai kusokat nem különbözteti meg, de némely magyar krónika igen.
A kassuk Elam őslakói a kőemlékeken etióp típusúak. Nimród származására is, kinézetére is kusita. A róla készült ábrázolásokon sem tűnik sémitának. A káld-sumir ékiratok s a Biblia szerint élő, történelmi személy, nagy király és hadvezér volt. Az általa alapított városok Mezopotámiában a legrégebbiek. „Az ő birodalmának kezdete volt Bábel. Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár földjén, a mezopotámiai Sumerben. E földről ment aztán Assíriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát és Kalaht.” Talmud szerint ez utóbbi (Kalneh) azonos Nippurral, a sumirok vallási központjával.
A szíriai eredetű, ó-héber sagákat, legendákat tartalmazó Kincsesbarlang leírja, miként lett Nimródnak koronája: „Nimród, az óriás hatvankilenc évig uralkodott, birodalmának fővárosa Bábel volt. Valami koronához hasonlót pillantott meg az égen; hívta Sifant, a takácsot, aki hasonlót szőtt neki, és a fejére illesztette. Ezért mondják, hogy a korona leszállt hozzá az égből.” A népek hitték, hogy a királyság [jelképe] az égből szállt alá, s Nimródnak égi jelre lett koronája, így lett ő és az utódai, a magyar Árpád-házi királyok szentséges uralkodók.
II. rész
A Biblia kurtán-furcsán elintézi Kusfia Nimródot, holott a származása messze túlmutat az Ószövetségen. A Vízözön előtti Kusita Birodalom uralkodóinak leszármazottjaként a Vízözön után a Birodalom ázsiai részének első uralkodója volt. Számos nép hagyománya megemlékezik róla, és első királyának tartja. A krónikák szerint a magyarság is az ősapját tisztelheti benne. volt. Felidézvén az ókori írók Nimródról szóló feljegyzéseit, fény derülhet történelmünk mitológiába burkolt hajnalára.
Hésziodosz, a Kr.e. VII. században élt görög történetíró a Theogónia (Az istenek születése) c. munkájában a saját korát jóval megelőző, de görög mezbe burkolt mitológiai hagyományokat mutat be: Mikoron még „ember sem élt a földön” a titánok és az istenek között rettenetes háború tört ki. Az istenek győzelmével végződő háborúság múltán Kronosz titán istenek feletti uralmát Zeuszé váltotta fel. Akkortájt már létezett a kusok földje, az etiópok országa. A lakói iránt az istenek oly nagy rokonszenvet éreztek, hogy egy asztalnál vigadtak velük. A kusiták (etiópok) az emberiség legelső népének tartották magukat. Ezt támasztja alá az Ószövetség, miszerint a kusok földje már akkor létezett, midőn Isten még nem teremtette az embert.
A kusita hagyományban Ámont a világ teremtőjeként, a lég és levegő isteneként tisztelték. Meroë városában hasonló isteni tisztelet csak a fiát, Dionüszoszt illette. A kosszarvval, a tudás egykori jelképével ábrázolt Ámon volt a nyugati kusok, vagyis az etiópok első királya. Barna bőre miatt a görögök napégette Zeusznak hívták. Neve az egyiptomi napisten, Nap Amon-Ra nevében él tovább. Ámon isten feladatköre teljes egészében megegyezik a sumirok EN.LIL istenével. A különbség csak a megjelenítésében van. EN.LIL-t sem képen, sem szobron nem ábrázolták, mondván ő a láthatatlan, a mindenben és mindenkiben jelen levő isten vagy isteni erő, az egyiptomiak szerint a világmindenséget összetartó erő.
Egyiptomban Ámont a lég istenét kékre festett emberalakban, kosszarvakkal, jelenítették meg. A fiát, Dionüszoszt Ozirisz néven tisztelték, s Nut, az égistennő és Geb, a földisten fiának tartották. A kétféle eredeztetés csak látszólagos ellentmondás, hiszen Nut és Geb isten övezte teret Ámon, a levegő istene töltötte ki, így Dionüszosz/Ozirisz bármelyikhez tartozhatott, hiszen egyik a másik nélkül nem hozhatta volna létre a földi életet.
Kusita származása ellenére Ozirisz volt az egyiptomiak első istenkirálya. (Nem keverendő össze Menessel, az első ember-királlyal, Alsó- és Felső-Egyiptomot Kr. e. 3000 körül egyesítő fáraóval. A Felső-Nílus menti Kus-földről származó Dionüszosz/Ozirisz, az istenek küldöttje Etiópiából kiindulva telepítette be Egyiptomot, és az ottani népnek civilizációt adott. Elterjesztette a földművelést, városokat alapított, törvényeket hozott stb. (A mezopotámiai hitvilágban a szerepkörét tekintve Oannesnek[6] a emberiség tanítómesterének és jótevőjének felel meg.) Némely ókori történetíró szerint az őskusok vándorlási útvonala valóban nyugatról keletre, vagyis Núbia felől az Arab félsziget felé irányult.
A kusita/etiópokhoz hasonlóan minden egyiptomi fáraó a három megnyilvánulású kusita ős, Dionüszosz/Ozirisz isteni leszármazottjának tekintette magát.
1. Az égen ő a Nap, az emberiség bírája, a mindent látó Ámon isten szeme.
2. A földön ő a Bakus, az emberiség őse.
3. A Holtak birodalmában Seraphis, az alvilági istenek ura.
Nimródot, a Vízözön előtti kusita/etióp istenkirályok leszármazottját a mitikus hagyomány Kusnak hívta. A származását tisztázta a régészet: A Katolikus Bibliai Enciklopédia szerint az etiópiai Kah–Urban, a Maguar-hegy lábánál, a Bakk-patak partján született. Tehát valós történelmi személy, az ékiratok és az ószövetségi apokríf iratok szerint nagy király és hadvezér volt.
Etiópia Afrikában van, de létezik egy Kis-Ázsiai Etiópia is. A Vízözön előtt hatalmas volt Dionüszosz Kusita Birodalma. Afrikából átnyúlt Ázsiába. Hozzá tartozott, Arábia, Egyiptom, India, ezért a régiek Indiát, a vele határos Baktriát is Kis-Etiópiának hívták. A Biblia az ázsiai és az afrikai kusokat nem különbözteti meg, de némely krónika igen. Kézai a magyarság elődeit az afrikai Etiópiából származtatja, amit Horvát István a Rajzolatai-ban is megerősit. A mai történetírás mindkét megállapítást tévedésnek, illetve álmodozásnak tartja, mondván, a magyarságnak, ha lehetett volna is valami köze Etiópiához, akkor sem az afrikaihoz, hanem inkább a kis-ázsiaihoz.
Az ókorban etiópoknak nevezték Média és Elam hegyeiben, továbbá a Babilóniában is élt kassukat vagy a kossaiakat, azaz a kusitákat. A kőemlékeken jól látszik, hogy a kassuk, Elam őslakói etióp típusúak. Az ábrázolásokon Nimród sem tűnik sémitának, származásra, kinézetre is kusita. Berossos szerint a kusita eredetű, arábiainak nevezett V. dinasztia felségterülete megegyezett Nimródéval.
(…)
A vándorló kusok az Arab-sivatagot megkerülve jutottak Kis-Ázsiába. E kerülőnek nyomós oka volt: Az Özönvíz két részre szakította az eladdig egységes Kusita Birodalmat. Az összeköttetést a szárazulat mélyebb részein napjainkig megmaradt jókora víztömeg a Vörös-tenger és a Perzsa-öböl akadályozta, nehezítette. Az anyaország természet által elszakított ázsiai részének is vezetőre, uralkodóra volt szüksége, így lett Nimród lett az ázsiai kusiták ura, első királya: “Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár földén. E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht. És Reszent Ninivé között és Kaláh között. Kalneh azonos Nippurral, Enlil isten szent városával, a sumir városállamok vallási központjával.
A vízözönelőtti kusita Dionüszoszt és a vízözönutáni kusita Nimródot a párduc, illetve a párducbőrös viselet kapcsolja össze. Dionüszosz jelképe, szent állata a párduc, Nimród meg a nevében viseli. Dionüszosz/Oziriszt a testvére, a trónjára ácsingózó Széth megölte, a testét szétdarabolta. Ízisz istennő, Ozirisz nővére és felesége egy másik istennővel összeszedte teste darabjait és új életet legyezett bele. Az életre kelt Dionüszosz/Ozirisz párducbőrt öltött. Az egyiptomiak hite szerint az életre kelt isteni én feltámadásának és újraszületésének jelképét a párducbőrt öltötte magára. egyiptomi A párduc egyiptomi neve a nebrodesz” hasonlít a foltos párducnak az ékiratos szövegekben megmaradt névváltozatára, a NIB.UR-ra, és a NIM.RU-ra.
A „nimrud” kifejezés eredetileg a párducbőr viselőjének magasrangú istenkirályi, uralkodói tisztét jelölte, vagyis a jobbára ismeretlen saját névhez beszélő névként, méltóságnévként kapcsolódott. Idővel a foltosbőrű kacagány viselőjének valódi neve elmaradt, s a méltóságnév pl. Nimrud/Nimród esetében személynévként tovább.
A kusita és az egyiptomi hagyományban Dionüszosz/Ozirisznak, az első istenkirálynak, Ámon teremtő szeme-napjának a párducbőrős viselettel jelképezett szent állata a párduc, ami visszaköszön Nimród nevében és viseletében. A magyarság hite szerint valami hasonlót jelképez a párducos Árpád kifejezés.
III. rész
A vallásszemlélet a Vízözön előtt és után a kora-mezopotámiai korban egy-egy uralkodó népességet, fajt különböztet meg. Epiphanius egyházatya a vízözön előtt a pátriárkák, vagyis az őskirályok, a vízözön után szittyák/káldok/kusiták uralmát feltételezi. Bérosszosz, babiloni történetíró királylistája szerint a Vízözön után Káldeában 80 kusita király uralkodott. Az első király Evekus volt. Mivel a Biblia és a népek hagyománya a térség első királyként Kusfia Nimródot nevezi meg, ezért joggal feltehető Evekus-szal való azonosság. Nevéből kicseng a „kus” nevezet. „Khám fiai közül Kus nevének nem ártott az idő foga, mert az alattvalóit, [leszármazottjait mind az ázsiai, mind az afrikai] ethiópokat Ázsia más népei mindmáig kusnak, kusitának nevezik.”
A Biblia hallgat Nimród leszármazottjairól, pedig Thuróczy és más krónika Noétól kezdődően apáról fiúra haladva közli Khám, Kus, Nimród…, Hunor stb. utódainak nevét, összesen negyvenkettőt. A Tárih-i Üngürüsz (A magyarok története) nemcsak Nimród fiait nevezi meg, hanem az asszonyát is:„…a Madzsar [magyar] törzs nemzetsége Nemród gyermekeitől származott. Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége, s ettől… két fia született. Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták.”
A krónikák emlékezete alapján teljességgel elfogadandó, hogy a magyarság ősapja Nimród volt, így minden más állítást vissza lehet és kell utasítani, még akkor is, ha a hivatalosított nyelv- és történelemtudomány az ellenkezőjét állítja.
Mindez nem jelenti azt, hogy Nimródnak csak a magyarokig előrenyúló vérvonala élhetett tovább, hiszen Ankiszán kívül még más meg nem nevezett asszonyától, ágyasától is származhattak életerős kusita, szkítafajú népek.
(…)
A Biblia közli Nimródról, hogy hatalmas vadász és városalapító volt. Más források meg erőteljesen kihangsúlyozzák, hogy ő volt a bábeli torony építtetője. Az ókori görög írások, az etiópiai és a mexikói feljegyzések, hagyományok egyöntetűen állítják, hogy Nimród, az óriás azért állt neki a toronyépítésnek, hogy az emberek behúzódva megmeneküljenek egy újabb áradattól: „… az özönvíz utáni kétszázegyedik esztendőben egész rokonságával együtt…kezdte a tornyot építeni, az új özönvíztől való féltében, ha történetesen megismétlődnék az özönvíz, a toronyba menekülve elkerülhesse az Úr bosszuló ítéletét” „És azon torony négy szögre emelkedett; széle egyik szegletétől a másikig tizenötezer lépés, hossza ugyanannyi volt, magassága még nem volt bevégezve, …a hold köréig, mellyet az özönvíz fel nem ért, fel kellett volna emelve lennie…. Vala pedig helyezve Nubia és Egyiptom közzé…” Kézai szerint tehát e torony nem Mezopotámiában, hanem Núbiában, az afrikai kusok földjén volt.
A Vízözönt Noé családja, a felesége, a bárka kormányosa és az áradat előtt született három fia, Sém, Kám, és Jáfet és a feleségeik élték túl. Az utódaik népesítették be a földet. A Biblia valójában a Közel-Kelet túlélőiről beszél, ám a néphagyományok a világ más részein, Európában, Dél- és Észak Amerikában, Dél-Ázsiában, sőt Afrikában is tudnak megmenekült embercsoportokról. A Vízözön előtti fejlett műveltség semmivé lett, ám a túlélők mindegyike, ha nem is egyetemes, de némi mesterségbeli tudás-foszlány birtokában lehetett, bizonyára volt köztük ács, téglavető stb. stb. Sok mesterséget újra kellett tanulni, tapasztalni, hogy újra megvessék a lábukat a földön. Nimród az építkezéshez a rokonságán kívül összegyűjthette az Özönvízből megmenekült embercsoportokat (mesterségeket!), hiszen szüksége lehetett szakemberekre, földmérőkre, mérnökökre stb. A forrásokban említett isteni haragon túl a toronyépítés félbehagyását, leomlását az építők tarkasága, soknemzetisége okozhatta.
Ennek nyoma ellenkező előjellel fellelhető a Bibliában:„… az Úr leszállt, hogy megnézze… a tornyot, amit az emberek építettek. Így szól:’…egy népet alkotnak, egy nyelvet beszélnek… Ezután semmi sem lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják. Ezért szálljunk le és zavarjuk össze a nyelvüket, hogy senki se értse a másik nyelvét.’ Az Úr tehát szétszórta őket onnét az egész földön, s abba kellett hagyniuk a város (sic!) építését.”
(…)
A Vízözön megváltoztatta a Föld arculatát. Sosemvolt tengerek keletkeztek, folyók szakadtak ki belőlük, mocsarak, sivatagok jöttek létre. Emiatt a túlélő embercsoportok közt szinte megszűnt a közvetlen érintkezés, így a nyelvük is eltávolodott egymástól. Valami olyan különbség lehetett köztük, mint Dante felléptéig a középkori itáliai nyelvjárások között, vagy mint a svájci és az észak-német közt volt. Ám a műveltebbek még megértethették egymás szavát. Nimród ezt kihasználva csődítette össze a világból a kétkezi munkásokat, a mesterembereket. Az ősi és az új nyelvet egyaránt beszélők fogták munkára a toronyépítők tízezreit. A torony leomlott, orkán, szélvihar dönthette romba, talán földrengés is hozzásegíthetett. S ahogy a nagy katasztrófák idején lenni szokott, az ottlevők a torony leomlását Isten haragjának tudva be féltükben egymásra támadtak, majd szétszéledve, ki-ki a saját földjére vándorolt.
Bábel tornyának emléke fennmaradt a görögöknél, mesélik az örmények, az etiópok, még a mexikói saga is, szól róla. Ez azt jelenti, hogy Nimród valóban mindenünnen összehívatta az embereket, akik Isten haragjaként vitték magukkal, és terjesztették el az égigérő torony összeomlásának történetét.
Moses, Chorenei örmény történetíró vízözön után Babilon megalapítását a föld első királyának Nimródnak tulajdonította, aki a kudarcos toronyépítés után Ethiópából Kháldeába vándorolt, és hatalmas királyságot hozott létre: „Birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh (=Uruk), Akkád és Kálnéh volt a Sineár földjén. E földről ment aztán Asszíriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát és Kaláht.
IV. rész
Mezopotámiában huszonöt helyen tártak fel kisebb-nagyobb zikkuratokat, többteraszos, toronyszerű építményeket. A Biblia, az arab népek hagyománya, a Talmud és az ókori szerzők legalább hármat vélnek Bábel tornyának. (Kézai Simon szerint a negyedik az afrikai Núbiában volt.)
A régészeti feltárások igazolták, hogy az iraki Hillah falutól 9 kilométerre délre levő Babilonban, Babilónia királyi székelyen állt a torony. Babilon város sumir neve KĀ-DINGIR-RAki, isten kapujának földje, babiloni nyelven Bāb-ili(m), Bél isten kapuja, lakása.
(…)
A magyar krónikák toronyépítési hagyománya kevéssé ismert, pedig a Kézai krónikája latinul íródott, s a latin évszázadokig használt és beszélt nyelv volt. Az érdektelenség oka az lehetett, hogy szöges ellentétben állt a Bibliával, másrészt a magyarság ősiségét emelte ki: „… e nagy és minden időkre emlékezetes torony építése Núbia és Egyiptom határán történt, és a romjait mind a mai napig láthatják azok, kik Memphiszből Alexandriába utaznak.” S valóban Núbia északi határterületén ma is látható a magyar krónikákban Bábel tornyaként említett hatalmas, toronyszerű építmény .
A vízözön után tehát Kus fia Nimród követte el az ég elleni lázadás, a toronyépítés bűnét. A Genezis említi, hogy hatalmas kezdett lenni a földön. Erőszakkal leigázott másokat, és kényszerítette őket a torony és Bábel városának építésére.
E felfogás kapcsolja össze Nimródot és a Gilgames eposz főhősét, Izdubárt, görögösen Gilgamest. Több XIX. századi forrás a világ építőmestereként egyazon személynek tartotta őket.
Nimród az emberiség fizikai megmentésére kezdte építeni Bábel tornyát. A Biblia megjegyzése, „hogy ne szóródjanak szét a földön” arra utal, hogy a Vízözön után nemcsak a toronyépítésben résztvevő ilyen-olyan szak- és mesterembereket kellett közös, összekötő nyelvvel együvé tartani, munkára fogni, hanem mindenkit, aki a vízözönelőtti műveltségből valamivel is rendelkezett. Tehát a Nimród a vízözönelőtti magasműveltség és műszaki tudás maradványainakmegmentésére un. világközpontot épített. Gilgames meg Uruk város falait húzatta fel; erőszakkal kényszerítve az alattvalóikat, hogy mindent, mindenkit mellőzve építkezzenek, hordják az agyagot, vessenek téglát és emeljék a falakat.
Philón a bábeli torony leomlásának okáról és a körülményeiről írja, „… az emberek mind egy nyelvet beszéltek és igen erősek voltak; hozzáfogtak egy szerfelett nagy torony építéséhez, hogy azon az égbe mehessenek. A torony már közel az égig volt felépítve, de ekkor az istenek a legerősebb szelet küldték, mellyel ledöntötte a tornyot, az embereket pedig szétszórta, és mindegyiknek külön nyelvet adtak. A torony romjait pedig a mondott zavarról Bábelnek nevezték el.
Az vízár levonulását követően néhányszáz évig óriási földrengések, viharok sújthatták a földet. Az építők isten haragjának tudták be a torony leomlását.
(…)
Bármiért is építették Bábel tornyát, óriási forgószéllel (talán áradattal is) párosult földrengés pusztíthatta el, dönthette romba. Az emberek az elemek dühöngése miatti félelmükben a világ négy tája felé futhattak, és a legkülönfélébb helyeken kerestek maguknak menedéket, s települtek le, s élték saját különálló, különnyelvű életüket. .
V. rész
A hatalmas építmények, tornyok, templomok, városfalak építésében kiemelkedő, az építkezést elrendelő, város és városállam-alapító minden személy, király, félisten Nimródra vezethető vissza. Az alakja köré fonódott történetek eredetije a Gilgames eposz lehetett. Némely XIX. századi asszirológus szerint Nimród és a „Gilgames-eposz” hőse, ékiratos nevén IZ.DU.BAR egyazon személy. Mindenik Sinear/Sumer földjén uralkodott, és hatalmas város(oka)t, falakat emelt. Gilgames Erek/Uruk falait, Nimród pedig Sumer és Asszíria városait. Ő volt dNinurta az örök vadász-, harc- és védisten és dNingirsu, akit az atyja, Enlil, a sumirok láthatatlan főistene SIR.BUR.LA.KI (Lagas) város védelmére küldött a földre.
A bábeli torony, a kozmosz földi megjelenítése valójában tudás-központnak épült volna. A zsidók szerint Nimród óriási hibát vétett, hogy Jahve ellenében égigérő torony építésébe kezdett. Elkövette az ég elleni lázadás, a toronyépítés bűnét, pedig épp a torony rombadőlte után kezdett „hatalmassá lenni a földön”: „…az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkad és Kálnéh a Sineár földjén. E földről ment aztán Asszíriába[15], és építé Ninivét, Rekhoboth városát és Kalaht. És Reszent…”[16]. Kis és nagy népek tartották az ősüknek, első királyuknak. Az életében nagy tisztelet övezte. Ha Biblia, évezredekkel az Nimród uralkodása után nem átallja megemlíteni a szemiták legnagyobb ellenségéről, hogy „hatalmas vadász” volt, ráadásul az ókori keleti népek a hagyományaikban megkülönböztetett tisztelettel őrizték az emlékét, akkor nem lehetett sem megátalkodott, sem istentelen, hanem a régi Kelet óriási területén, Baktriától Núbiáig uralkodó első nagy királya.
Orion, az égi vadász (calcedon pecséthenger-nyomata, Kr. e. 7-8. sz., Asszíria, 3.3×1.5 cm, metmuseum.org
VI. rész
Nimród hatalmas birodalmat hozott létre. Területhódítása éket vert Sém és Jáfet népe közé, szétválasztotta őket. Noé átkát a visszájára fordította. „Uralmat nyert Noé valamennyi ivadéka fölött,… Sém fiait is a hatalma alá hajtotta”, szolgálniuk kellett Nimródot és a népét. Ez egyrészt a nem sémita népek tiszteletét, másrészt Sém leszármazottjainak nemtetszését váltotta ki.
A Vízözön után Noé fiainak háznépe egy családban élt, egy nyelvet beszélt. Sém leszármazottjai, beleértve a Jákobtól számított zsidóságot, Noé átka alapján mindmáig jogot formálnak arra, hogy Khám (és Jáfet) népét uralják, leigázzák, szolgaként dolgoztassák. (Valójában ez átkon alapul a szemitizmus. Fő szószólói pl. a szefárdok[1].) A biblikusok és a történészek egyetértenek, hogy a Bibliában említett Sinear[2] azonos Sumerral, mégis, mintha elbeszélnének egymás mellett. Az egyik az agyagtáblák tanúsága szerint megállapítja, hogy Sumer városai nagyon régiek, a másik meg azt, hogy az alapítójuk Nimród volt. Ám az egyenlőségjelet nem merik kitenni, pedig Nimród élete és uralkodása összefügg a sumir nép előéletével. Nem egyértelműsítik, hogy a Vízözön után a kusita Nimród hozta létre, alapította Sumer nagyvárosait (városállamait).
E terület a nagy király toldalékoló nyelvű utódnépének, az Ubaid-i őslakosságból, a közép-ázsiai Chorezmből bevándorolt uruki és a Kárpát-medencei eredetű Jemdet Nasr népcsoportból létrejött sumiroknak volt a hazája. S csak a Kr.e. III-II. évezredben, a többhullámú sémita betolakodás következményeként, a sumir lakosságnak a hazájáért és a túlélésért folytatott élethalálharca után került a sémita babiloniak és az asszírok kezére. A népirtást átvészelt sumirok első hulláma Egyiptomba menekült. A történetírás Hórus törzsbélieknek nevezi őket. A második kivándorló csoport több hullámban a Földközi-tenger partvidékén települt le. Ők voltak a pelazgok, az etruszkok és a kelták elődei. Az Abakán folyó vidékére vándoroltak lettek a hunok, a Kaukázuson át Dentumagyariába (Dontövi Magyarország) átkelt csoportok pedig a magyarok ősei. A sumiroknak írmagjuk sem maradt Mezopotámiában. (A Tigris és az Eufrátesz összefolyása utáni torkolatvidék lakosait tartják a sumirok őseinek, de ez nem bizonyított. A magasműveltségű sumirok elvándoroltak, elmenekültek.)
Nimród életét a Biblia nem részletezi, annyit árul el, hogy „kezde hatalmassá lenni a földön”[3]. Hogy, hogy nem a szerencsétlen kimenetelű toronyépítés után „Sinear [Sumer] földjén építette Bábelt, Urukot, Akkadot és Kalneht”, Enlil isten szent városát, a sumirok vallási központját, ismertebb nevén Nippurt[4]; „…ment aztán Assíriába és építé Ninivét, Rekhoboth városát és Kalaht. És Reszent…”[5] A sémita népek Hold-kultuszával ellentétben Nimród kusitái a Napistennek hódoltak. A bábeli torony, a Nap-szentély lehetett. Hitük szerint a földi élet a kozmikus történések párhuzama az égi világ földi szinten való megvalósulása. Hitték, hogy az égen is van Eridu, folydogál az Eufrátesz… A Holdkultusz hívei, a sémiták a neve alapján Nimródot a „mrd”, a lázadni jelentésű héber „marod” igéből Istenük elleni lázadónak tekintették, megerősítvén azt a hiedelmet, hogy gonosz emberként[7] a büntetése a torony leomlása volt. A „lázadó” értelmezéssel ellentétben Nimród ékiratos nevének jelentése „a Nap párduca”.
A görögök és a perzsák az asztrál-hit terjesztését, vagyis az asztrológia és a mágia feltalálását Nimródnak tulajdonították. Holta után a nagy királyt a nem sémita népek asztrális mítoszokba burkolva istenítették. Emiatt vált kétségessé, hogy történeti személy, uralkodó lett volna. Nimród valós voltát éppen a sémita hagyományok, a héber mítoszok igazolták. A halála után, amikor már nem tudott odacsapni, a sémita népek mitikus történeteiben gyáva, gátlástalan, kegyetlen gyilkosként tűnik fel. A gúnyolódás és rosszindulat ellenére a sémita hagyományokból is kiviláglik Nimród emberi, uralkodói nagysága.”
***
Marton Veronika a továbbiakról egyelőre nem tesz említést, de mint a krónikáink szerint ismeretes, Nimród nemzi Hunort és Magort. Hunor családfája pedig elvezet Atillán keresztül egészen Árpádig. A Biblia, a krónikák, és egyéb források alapján a vélhető teljes családfa:
Noé-
Hám-
Kús-
Nimród-
2 fia Hunor és Magor-
Hunor fia Bor-
Dama-
Keled-
Keve-
Kér-
Belér-
Kedár-
Otumur-
Tarkas-
Bendafard-
Bokány-
Csanád-
Buda-
Beztur-
Mike-
Mikes-
Ombud-
Kölcse-
Levente-
Lél-
Zámur-
Zombur-
Balog-
Bulcsu-
Zoltán-
Berend-
Kadisa-
Upor-
Ethei-
Szemény-
Torda-
Bendegúz-
Etele (Atilla)-
Csaba-
Ogurd és Mauger,
Mauger fia Balog-
Upas-
Csaba-
Ed-
Edemen-
Ügyek-
Előd-
Álmos-
Árpád
Érdekes módon Magor családfájáról nem sokat tudunk…
A fentieket összefoglalva kijelenthető, hogy a magyarok Árpádi királyi vérvonala visszavezethető Atillán keresztül, egészen Nimródig, sőt a vízözön előtti időkig, egészen Noéig. Noé unokája Kús révén pedig Nimród az Egyiptomi kusita/etiópiai Ozirisz istenkirályhoz kapcsolható, valamint az Orioni csillagmítoszhoz.
Ezek után nem véletlen, hogy az Árpád-házi királyokat szinte kivétel nélkül meggyilkolták (erről részletesen beszámol Grandpierre K. Endre, Magyarok titkos története – királygyilkosságok c. művében).
Forrás: https://magyarokeredete.blogspot.com/p/vi3-mitoszok-nimrod-hunor-magor.html
1+
Posted in Figyelő

További bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük