Menü Bezárás

Társadalomvezető Képző szakműhely

Ahhoz, hogy vezetőket választhassunk, nem csak rátermett, hanem hozzáértő emberekre van szükségünk.

A társadalomvezető képzés új fogalom.

A csoport feladat kidolgozni azon módszertanok összességét, ami segítheti választott vezetőinket a hatékonyságban és az eredményességben.

Konszenzusra kell jutnunk abban, hogy mit értünk vezetés alatt, és milyen követelményeknek feleljen meg az, akit vezetőnek, vagy elöljárónak neveznek ki.

Szerves társadalmat építünk.  A szerves társadalom alapvetően alulról felépülő és önszerveződő közösség, ahol a döntési jogok ott vannak, ahol a döntési helyzet felmerül. Az emberek, a családok, a települések, a nagyobb közigazgatási egységek a tevékenységük során úgy hangolják össze az érdekeiket, hogy az minden létező legjavát szolgálja. A gazdaság és a társadalom megszervezésében is az „egyenrangú együttműködés” elve a fő szabály, ennek ellenére a szerves társadalomban is létezhetnek olyan egységek, amik alá-fölérendelt módon működnek. Ilyenek alapvetően a gazdasági vállalkozások, esetleg a hivatalok lehetnek, ahol az elérendő célt egy meghatározott szabályrendszer szerint kell megvalósítani. Az elvégzendő munka nem képezheti állandó egyeztetés tárgyát

Abból a célból, hogy a szerves társadalom a vágyott célok elérését képes legyen biztosítani, szükséges az alá-fölérendelt kapcsolatrendszereket is átlényegítenünk.

Amire nagyon kevesen gondolnak, az az, hogy maga a TUDAT is rétegzett felépítésű!  VÉGZETES HIBA A TUDAT RÉTEGZETT FELÉPÍTÉSÉT ÉS A RÉTEGEK EGYMÁSHOZ  VALÓ VISZONYÁT ALÁ-FÖLÉRENDELT KAPCSOLATKÉNT ÉRTELMEZNI!!! Ezzel szemben a nagyobb tudatosság nagyobb „döntési jogkört” és ezzel együtt nagyobb felelősséget jelent!

Az ősi magyar társadalmakban mellérendelő viszonyok működtek. A döntési jogkör átruházása egy másik személyre, „elöljáróra”, „vezetőre” nem mond ellent ennek, mert az átruházás a vezetőt megválasztók személyes döntésének eredménye

„Az egyenrangú együttműködés a minden létező legjavát szolgáló életvitel szellemisége” (Pataki Antal). Ez a magyar örökség. Erre, vagyis mellérendelő működésre hangol minket a magyar nyelv és az ősi magyar bölcselet is – ami egy szerves világkép – nem véletlen az, hogy szerves társadalom mellett született a döntés. A lelkünkbe van kódolva.

Persze van egy egészséges hierarchia, de nem feladat leosztás van, hanem a feladat megoldásának egy-egy részéhez önként vállalt, vagy kiválasztódás általi munkavégzés.

Kutatási területek: az ősi magyar társadalmak és a ma élő közösségek vezetési modelljeinek tanulmányozása mellett érdemes foglalkoznunk a magyar történelem során kimagasló teljesítményt nyújtó államférfiak munkásságával is. Ha nem is volt lehetőségük szerves társadalmat működtetni, de elősegítették annak a szemléletnek az eluralkodását, hogy ez egy megvalósítható vízió.

A Tudatos Társadalomban szervezés terén mindenkor szerves kapcsolódásokban gondolkodunk.

Nyilvánvaló szerves kapcsolat áll fenn a Vezetőképző szakműhely és a Magyar Szerves Társadalom szakműhely között. Kereshetünk és találhatunk szerves kapcsolódást a Magyar Szakrális Önazonosság (Isten a legfőbb vezető) és a Szellemi műhely között is.

Javaslatok, vitaanyagok itt!

1+
Posted in Szakműhelyek

További bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük